Az Oroszlántánc

Kínában az oroszlántáncnak két nagy irányzata létezik: az északi és a déli. Bár hagyományosan az északi változatot mondják ősibbnek, a történeti források arról tanúskodnak, hogy délen már az Északi és Déli Song-dinasztia korszakában (isz. 420-589) használtak oroszlánt mintázó szörnyű kinézetű maszkokat a háborúk idején. A források tanúsága szerint, ezeket a maszkokat két ember hordta. Valamilyen rejtekhelyről előtörve, nagy dobszó kíséretében ijesztették meg vele az ellenfél katonáit. Lovon ülve is használtak maszkot, de akkor azt, csak egy ember viselte.

Az északi oroszlántánc

A Nyugati Han-dinasztia (i.e. 206- i.sz. 9) korszakában, Chang An városában használtak először oroszlán maszkos táncot. Ekkor láttak Kínában először oroszlánt, mivel a Perzsiából hazaérkező kínai követek oroszlánt hoztak a perzsa uralkodó ajándékaként a kínai császárnak. Úgy hitték, hogy az oroszlán ordítása elriasztja az ártó szellemeket. Szoborként is nagy előszeretettel helyezték a házak, rezidenciák bejáratához, hogy távol tartsák vele az ártó erőket.

Az oroszlántánc eljut délre

A Tang-dinasztia (i.sz. 618-907) korszakában a Jiyiji című munka beszél egy bizonyos Wang Wei-ről, aki művelt írástudóként, a jinshi vizsgafokozat birtokosaként megszegte azt az udvari előírást, miszerint a sárga oroszlánnal való táncot, csak a császár jelenlétében lehet előadni. Ezért száműzték Shandong-ba. Ott egyszerű katonaként, a nép körében terjesztette oroszlántánc művészetét. Az oroszlántánc onnan terjedt el Közép-Kínába, majd idővel délre.

Az oroszlántánc délen

Wang Wei sárga udvari oroszlán táncát betiltották, így az délre érkezve megváltozott formában hagyományozódott tovább. Dél-Kínában több módon is megváltoztatták az oroszlán külsejét. A legfontosabb változást az jelentette, hogy egy kis szarvacskát illesztettek a homloka közepébe, ezzel téve még félelmetesebbé megjelenését. Jó volt ez a szarvacska arra is, hogy megkülönböztesse a hivatalos személyek számára is a maszkot az északi oroszlán ábrázolásától. Van olyan Észak-Kínából délre vándorolt nemzetiség (gejia), ahol a szarv annyira dominánssá vált, hogy a táncot egyszarvú táncként hagyományozták tovább.

Mindent egybevéve a déli oroszlántánc szülővárosa a Kanton-tartomány, Nanhai kerület, Foshan (Futshan) városa. Itt már a Ming-dinasztia (i.sz. 1368-1644) előtt létezett az oroszlántánc. Ekkor - a déli hagyományoknak megfelelően - az oroszlántáncnak az egész éven át tartó jószerencse biztosítása és a gonosz, ártó erők elleni védelem volt a fő funkciója. A legenda szerint: a Foshan-t körülvevő hegyekben lakott egy szörnyeteg, aki minden évben egyszer lecsapott a környék lakóira és elragadta az állataikat. Az emberek oroszlános maszkokkal, dobolással és gongok, cintányérok hangjával űzték el a környékről a félelmetes fenevadat. Innen ered a kínai újévi oroszlántánc szokása.

A déli oroszlántáncnak alapvetően két stílusát különböztetik meg. Ezek a: foshan-i és a heshan-i. Mindnek kialakultak a csak rá jellemző stílusjegyei, melyek mélyen gyökereznek a kínai kultúrában. Míg északon előszeretettel használták az ötféle színű oroszlánt, megfeleltetve a színeket az egyes égtájaknak (kelet-kék, dél-vörös, nyugat-fehér, észak-fekete, közép-sárga), addig délen alapvetően háromféle szín szerint készítettek oroszlánokat. A három szín szimbolikusan A három királyság regényes története című munkában található három nemzeti hőst jelenítik meg: Liu Bei, Zhang Fei és Guan Gong. Használatos ugyanakkor az úgynevezett Öt tigris tábornok (wufu jiang) oroszlán is, melyek a vörös, sárga, fekete, fehér és kék színekben pompáznak.

Az oroszlántánc alatt még egy fontos figura tűnik fel. Úgy nevezik, hogy: Nagyfejű Buddha (dadou fo). Eredete egy másik híres történelmi regényhez, a Nyugati utazáshoz kötődik. A regényben Xuan Cang szerzetes nyugatra vándorol, hogy buddhista szentkönyveket hozzon Kínába. Útközben számtalan kalandba keveredik. Az egyik kalandja során egy hullákkal teli faluban kell éjszakáznia. Álmában megjelenik előtte Guan Yin, a könyörületesség bódhiszattvája és átadja neki az örök élet füvét, valamint egy bambuszlegyezőt. Ezekkel fékezheti meg a falut megölő démont. Ezért használnak a déli oroszlántánc alatt egy, az oroszlánt csalogató (örök élet füve) és egy, az oroszlánt megfékező (bambusz legyező) eszközt.

Fontos tilalmak az oroszlántánc alatt

1. Sosem szabad megérinteni a szarvát.


2. Amikor tánc közben más oroszlántáncosokkal találkozunk, tilos magas járásban provokálni a másik felet. Háromszori meghajlás és a vezetők kézfogása után, lassú ütemre kell elvonulni egymás mellett.


3. Ha két oroszlántánc csoport közül az egyik megrúgja a másik oroszlán szarvát, akkor az nyílt provokációnak számít.


4. Ha a tánc közben a lábunkkal megsimítjuk az oroszlán szakállát, akkor az arra utal, hogy idősebb generációhoz tartozónak tekintjük magunkat, mint a másik oroszlán.


5. Ha az egyik oroszlán a fogát élesíti a földön, majd gyorsan felkapja a fejét és a másik felé rohan, akkor ez nyílt összecsapást jelent.


6. Ha az egyik oroszlán felváltva pislog a másik oroszlánra, akkor az azt jelenti, hogy lenézi a másikat.


7. A legnagyobb illetlenség, mely azonnali összecsapáshoz vezethet, ha oroszlánunkkal a másik oroszlán farkát kergetjük.


8. Ha az oroszlántánc alatt temetési menet útját keresztezzük, akkor a zene teljesen elhallgat és az oroszlánok csendben vonulnak tovább.


9. Ha esküvői menet útját keresztezzük az oroszlánunkkal, akkor a zenének teljesen el kell hallgatnia és az oroszlánnak háromszor meg kell hajolnia a menyasszonyt szállító hordszék előtt, ezzel kívánva jó szerencsét a házassághoz.

Régen Dél-Kínában gyakran vezetett nyílt összecsapáshoz, ha két oroszlántáncos csapat találkozott az utcán. Minden kung-fu iskolának meg volt a saját csapata, amit a legjobban képzett gyakorlóiból állított össze. Az oroszlán fejét kezelőnek nagyon ügyesen kellett ugrania, jártasnak kellett lennie a könnyű test művelésében (qinggong) és a belső erő kifejlesztésében (neigong).

Ezeket a tánc alatt, a megfelelő pillanatban használnia is kellett. A könnyű testre akkor volt szüksége, ha a jószerencse salátát tartalmazó vizesvödör peremén kellett körbeegyensúlyoznia, vagy, ha a hét csillagot megjelenítő rizses edényeken lépdelt. A belső erejére akkor volt szükség, ha a rizses edényeket a tánc egy bizonyos pillanatában el kellett lábbal törnie. Extrém ugrásokra és a nagy súlypontemelkedésre a cölöpökön (meihua zhuang) való tánc alatt volt szükség.

A hátsó táncosnak mindig szilárd állásra (mabu) volt szüksége, hogy megtámassz a nyakába ugró első táncost. Követnie kellett az asztalokból és székekből készült, gyakran több emelet magas akadályokon át is. A hátsó táncost így elsősorban a mély és szilárd állás kellett, hogy jellemezze.

Az oroszlán fejrészében gyakran tartottak rövidebb kardot, vagy kést, amivel az oroszlánok összecsapása alatt küzdöttek, ha elfajult a helyzet. Mivel gyakran tartoztak az egyes kung-fu iskolák a különféle triád szervezetek felügyelete alá, így az oroszlántánc közben kialakult harcok területi rivalizálást is jelentettek. Nem volt mindegy, hogy egy kung-fu iskolának milyen erős az oroszlántánc csapata, hiszen ez jelenítette meg kifelé az iskola „arcát”.

Dél-Kína Kulturális Egyesület
2012 Budapest, Csaba Lu